2011. 11. 25. Cigány projektnap

Teljes mérethez használja a billentyűúzet F11 gombját
Vissza a hagyományokhoz
Vissza a novemberi programokhoz

Véménden négy nemzetiség él egymás mellett. Iskolánk vállata, hogy minden évben nemzetiségi projektnapot rendez, azzal a céllal, hogy megismerjük, elfogadjuk a velünk együtt élő emberek örökségét.
A sváb, székely és felvidéki projektnapok után ebben az évben a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat volt a meghívott. A vendégek és a szülők segítségével különböző tevékenységeken keresztül ismerkedhettünk a cigányság történetével, hagyományaival, szokásaival, nyelvével, mindennapi életével.
Programunk első része bemutató, ismeretközlő volt. A nézők egyfajta ízelítőt kptak a cigányság sokszínű kultúrájából diákjaink közreműködésével. A második rész tanulóink aktív részvételével a Cigány Önkormányzat épületében folytatódott. Az itt végzett tevékenységek megtervezésében és irányításában közreműködtek a JPTE romológia szakos hallgatói is dr. Orsós Anna és Lakatos Szilvia vezetésével. Segítségüket ezúton is köszönjük.
Jó volt látni, hogy a gyerekek nemzetiségüktől függetlenül milyen szívesen vettek részt a projektnap sokszínű programjaiban. Különösen nagy sikere volt az udvaron főzött káposztás lecsónak és a kemencében frissen sütött cigánykenyérnek. Örömmel tapasztaltuk, hogy a Cigány Kissebségi Önkormányzat is szívügyének tekinti, hogy a régmúlt időket őrző emlékeket összegyűjtse, és megőrizze a későbbi generációk számára. Hiszen minden népnek őriznie kell saját hagyományait, gyökereit, miközben megismeri és megbecsüli a vele együtt élő más népek történelmét és kultúráját is.

Kulturális összeállítás

Mondókák cigány nyelven Cigány költők versei Cigány mesék

Programok a CKÖ-nál

Kulturális bemutató a sportcsarnokban
Mondókák magyarul és beás cigány nyelven
Cigány költők versei
Cigány népmesék
Progranok a CKÖ épületében
Véméndi cigányok 2011 Cigány kunyhó A véméndi cigányok története Projektmunkák
Archív fotók az 50-es - 60-as évekből Fotók 2011-ből Cigánykunyhó készítése a kézműves szakkörön A véméndi cigányok rövid története, szokásaik Projektmunkák