Projektmunkák
A projektnap előtt és alatt is készültek a cigányság életével, kultúrájával, ételeivel foglalkozó tablók. A Cigány Kissebségi Önkormányzat épületében ezeket az állomásokat a romológia szakos hallgatók felügyelték, a tablók tematikáját és az ehhez szükséges anyagokat is ők állították össze.
Ízelítőként álljon itt néhány fontosabb információ, amiket a gyerekek munkáikhoz megkaptak.
A magyarországi beás cigányok általános jellemzése
A beás nyelvet beszélők, a beás cigányok a hazai cigányság legkisebb csoportját alkotják, és a 19. század második felében, az utolsó hullámban telepedtek le Magyarországon. Azt megelőzően Románia területén éltek, rabszolgasorsban. Mint azt a tipikus beás családnevek (Orsós, Kalányos) is mutatják, a beás cigányok hagyományos foglalkozása a famegmunkálás, teknővájás volt. Életmódjukat tekintve a beások egészen az ötvenes évekig a munkájukhoz szükséges alapanyagot adó erdőkben éltek, később a néhol ma is létező faluszéli telepekre költöztek. A szocializmus éveiben, tradicionális mesterségüket feladva, a nehéziparban, bányákban, jobbára segédmunkásként tudtak elhelyezkedni. Így ez a népcsoport jobbára a rendszerváltás vesztesének is tekinthető, hiszen a kilencvenes évek elején tömegesen lettek munkanélküliek. A beások önmagukat beásnak vagy cigánynak nevezik, a roma megjelölést általában kifejezetten elutasítják.
Három fő csoportjuk van:
* Árgyelánok – leginkább Somogy, Tolna, Baranya megyék területén élnek, ahol ők a cigányság „zöme”. A beás cigányok közül ők érkeztek a legkorábban az ország területére, emiatt anyanyelvként közülük kevesebben beszélik a beást, mint a muncsánok vagy ticsánok esetében. Elnevezésük a román „ardelean”, magyarul „erdélyi” szó után kapták. Hagyományos foglalkozásuk: kosárfonás, fakanálkészítés, teknővájás. Tipikus vezetékneveik a Bogdán, Ignácz, Kalányos, Orsós, Balogh, Nyerges.
* Muncsánok – Alsószentmárton és környékén élnek, és máig aktívan őrzik nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat. Elnevezésük a román „muntenia” szóból ered, mely jelentése magyarul: „hegyi”, „hegyvidéki”, illetve utalhat Havasalföld román elnevezésére is. Később érkeztek az országba, mint az árgyelánok, és emiatt, valamint mert elsősorban kis-, zárt közösségekben élnek, jobban őrzik anyanyelvük jellegzetességeit. A beás nyelv muncsán dialektusa sok jövevényszót tartalmaz, ami köszönhető egyrészt a például Alsószentmárton esetében a sokác horvát lakosság hatásának, valamint a magyar iskolarendszernek. Gyakori vezetéknevük: Petrovics, Jovánovics, Gyurgyovics, Balogh, Orsós.
* Ticsánok – leginkább Füzesabonyban, Tiszafüreden és általánosságban az Észak-Alföldön élnek, ők érkeztek utolsóként az ország területére a beás cigányok közül. Elnevezésük a román „ticean” szóból ered, jelentése „tiszai”. Leggyakrabban román neveket viselnek: például Nyerlucz, Serbán, Lingurár. Az árgyelán és muncsán közösségekkel ellentétben ők mára leginkább – olykor kifejezetten jómódú – kereskedőkké lettek. A Füzesabonyból – a Hortobágyon át – Debrecenbe vezető 33-as úton oly sűrűn látható kosár- és üstárus cigányok kivétel nélkül e közösséghez tartoznak. Viszonylagos elszigetelődésük és késői betelepedésük miatt ők őrzik leginkább a beás nyelv ősi jellegzetességeit. Nyelvjárásuk olyan románeredetű szavakat is tartalmaz, amelyet egy árgyelán vagy muncsán nem ért meg.
Napjainkban
Manapság a beás cigányok anyanyelve, a beás nyelv egy ún. „nyelvcsere” nevű folyamaton esik át. Ez azt jelenti, hogy a nagyszülők, szülők már nem beásul, hanem magyarul beszélnek a gyerekeikhez, emiatt ők nem használják őseik nyelvét, sok esetben a fiatalok csak értik. Ezt a folyamatot, amikor az anyanyelv használatáról egy másik nyelv használatára térünk át, erősíti az, ha ún. „vegyes házasságok” köttetnek (például egy beás fiú magyar lányt vesz el, akivel beásul nem tud beszélni, csak magyarul – valószínűleg az ő gyerekeik is csak magyar anyanyelvűek lesznek).