---

Creating Slideshow by VisualSlideshow.com v1.2

Madarakból lettünk (népmese feldolgozás Felkészítő: Falusi Krisztina) Orsós János, Búzás Márk, Orsós Roland

Madarakból lettünk

No, az se volt azért aranyélet, mert a kalickás madárnak annyival jobb is, hogy a bolond gádzsó, aki tartsa, becézgeti - csirik-lóri, verebóri - és beszórja neki a szemet mindennap. De a szabad madár bizony maga teremti ki a magáét, ha a föld alól is. De hát szabad.
Elég az hozzá, mikor már sok-sok napja repültünk nagy száraz vidék felett, étlen-szomjan, no, egyik este, vagy szürkületkor látjuk ám, hogy kövér mezők maradnak el alattunk. Hát a vadja, mármint a madárvajda leszálljt int a szárnyával, le is szállunk és elkezdjük csipegetni föl a szép búzaszemeket.
Addig-addig, hogy nagyon tele találtuk enni magunkat a sok napos bokhalipe után, úgyhogy nem is bírtunk már aznap este továbbrepülni. Ott is maradtunk másik nap reggelig, és akkor megint csak ettünk, mivelhogy megint csak éhesek voltunk. Aztán megint nem bírtunk szárnyra kapni, és jött dél és jött az este és minket még mindig ott talált.
És közben egyre híztunk, zsírosodtunk. Most már, ha nagyon akartunk volna se bírtunk volna fölrepülni. És aztán meg is szoktuk ezt a nagy jómódunkat, hogy nem kell szállni se ide, se oda, helyibe talál az ember, vagyishát a madár mindent. Lassan már nemhogy szállni nem tudtunk, de még ugorni se, csak lépni lassan, komótosan.
Aztán eljött az ősz, s a kövér mező fonnyadozni kezdett, nem termett többet, ami meg a földön volt szem, azt meg a patkányok meg pockok is segítettek fölszedni. Mit volt mit tenni hát, mink magunk is hozzáláttunk a betakarításhoz, ahogy a mezei állatoktól láttuk. Gödröket kapartunk, kibéleltük, belehordtuk, amink még volt, aztán befedtük. Utoljára gallyakból meg szalmából elkezdtünk magunkat putrikat rakni, hogy legyen mibe kiteleljünk.
Munka közben apródonként megvastagult a lábunk, elfásult a szárnyunk és kar lett belüle. Vége lett a szép világnak, repülésnek egyik világból másik világba.
De hát mink oláhcigányok - így végezte a puro rom - madarak vagyunk még most is. Ha völgybe vertünk sátrat, fel a hegyre kívánkozunk, s ha fönn állunk leghegyin a hegynek, le a völgybe szállnánk. Csak ám nekünk lábon kell jutni odáig. Azért nem is élünk mint tunyán, kuporgatósan, mert mink egy szép napon madárnak visszaváltozunk.
Bartos, 1958.23-25.

A cigány és a pap vadászata (cigány mese Felkészítő: Galambos Jakabné)

Balogh Barbara, Orsós Tamás, Hock Ádám, Orsós Eszter, Mihálovics Evelin, Kalányos Viktória

A mese egy változata:

A cigány elment a templomba. Hát mikor bement a szegény pára, a pap ugye kezd prédikálni. Azt prédikálta:
- Kedves híveim, a Jóistennek olyan nagy a hatalma, hogy ha akarja, bizon még a kapanyél is elsül!
Hű, tetszett ám a cigánnak a prédikáció! Mert hát ű a mezőkön járkált ugye kapával. Hát hazament, hétfő hajnal fölkelt; hát a pap is fölkelt, magáhó vette a puskát, elment vadászni a mezőre. Hát a cigány meg ugye a mezőre ment az is, az meg a kapával. Hát ahogy megy ugye a plébános úr ugye az akácos szélin, kiugrik egy nyúl a bokorbúl. Hej, a plébános úr fölfogja a puskát: durr neki! De ám a cigány ráfogta a kapanyelet! Fölfordult a nyúl. Odaérnek mind a ketten egyszerre, a cigány is, meg a pap is. Aszongya a cigány:
- Hej, plébános úr, jó, hogy elmentem a templomba, most ez jól sikerült!
-Mért, cigány, csak nem gondolod, hogy te lűtted meg?
- Hát ki más? A kapanyelet ráfogtam. Még azt is megadta a Jóisten, hogy elsüljön az én kapám nyele!
- Hát idehallgass, itt díszlik a puska a vállamon, hát én lőttem meg a puskával!
-Nem bánom én, mégis enyém!
- No, idehallgassál, se tied a nyúl, se enyém! Hazaviszem, megsüttetem a szakácsnéval. Aki a legszebbet fogja álmodni éccakára. azé a nyúlpaprikás.
No, jól van, hazamegy a cigány is meg a pap is; hiába, a cigány nem tudott aludni, mán korán-korán, korán hajnalba mán fölkelt. Körülmegy a parókián, hát az ablak meg nyitva, meleg vót, nyitva vót a konyhaablak. Bemegy a konyhaablakon, megemeli a fedőt: hát ott vót megsülve a nyúlpaprikás. Hej. belekóstolt! Megeszik egyik másikat - addig-addig eszegette, mire már jó reggel lett, akkorra megette. Hát nyílik az ajtó, gyün a plébános úr. Siet köszönni a cigány:
- Dícsértessék a Jézus Krisztus, plébános úr! - No, cigány, mit álmodtál?
-Jaj, mondja előbb a tisztelendő úr! Majd oszt én mondom utána.
-Hát ide hallgassál, én nagyon-nagyon szépet álmodtam! Azt álmodtam, hogy én gyönyörűszép virágos kertbe vótam. Hát egyszer nagyon szép éneket hallok, nézek fölfelé: hát az angyalok szálltak az égen. Egy nagy hosszú létyrával. Lenyújtották a létyrát, oszt integettek, hogy menjek föl a létyrán. Én oszt mentem a létyrán fölfelé-fölfelé, az angyalok meg szálltak velem az ég felé.
- Na lássa, tisztelendő úr, én meg megettem a húst, azt hittem, hogy mán maga nem gyün vissza!
-Ej, cigány, túljártál az eszemen!