2016. december 12. A harmadik gyertya

Én olyan karácsonyról álmodom, amit sosem kapok meg. Olyan karácsonyt ahol mindenki szereti a másikat. Úgy… úgy, mint régen. Amikor összeültek és beszélgettek, nevettek és szerették egymást, nem az volt, mint most, hogy az ember a háza és a pénze miatt veszi el a másikat. Nem azért élünk le valakivel egy életet, hogy minden nap egy fél disznót megegyünk. Hanem azért, mert szeretjük a másikat. Sok embernek nincs elég fény a szívében, hogy meglássa az igazat. Az igazság az, hogy nem az űrlények és a vámpírok a szörnyek, hanem mi, az emberek. Az ember pusztítja ki önmagát, ugyanakkor a szeretetet is. Mindent a természetre fogunk, a világvégét, a háborút, egyes állattok kipusztulását. Pedig az ember az. És ez még a szeretteinknél is fontosabbnak találjuk, ezért gyermekeink karácsonyát is tönkre tesszük. Én minden évben törekedek, hogy mindenkinek jó karácsonya legyen, a családban mindenkinek olyan ajándéka legyen, amit szeret és megérdemel. Mivel én is mindig azt kaptam, amire vártam. A húgomtól rajzot és egy „nem édesség” feliratú dobozt, amiben szaloncukor volt. Apámtól és anyámtól egy meglepő hírt. Azt hogy lesz egy kis tesóm. Attól a pillanattól megváltozott minden. Én mindenfélét barkácsoltam. De a húgom rám szólt, hogy mikor adom oda az én ajándékomat. Jó mindjárt hozom – mondtam, és elé nyújtottam egy csokit. Anyukámnak egy nyakláncot, apukámnak egy rajzot, mert igazán nem tudom, minek örül, amit meg tudok adni. Az én véleményem szerint ilyen egy boldog karácsony. De van a másik véglet, ahol senki nem ad senkinek ajándékot. És a gyűlölettől bűzlik a hely. Jó, hogy mindenük megvan, de azt nem veszik észre, mi hiányzik. A család. A család hiányzik. Akik védelmeznek és óvnak. Egy szóval a szeretteink.   (Schalkhammer Emilia 4.)    

tutorial lightbox jqueryby VisualLightBox.com v6.1