2015. Március 13. "Vannak napok, melyek nem szállnak el..."
Videó a YouTube-on |
 |
Péntek reggel nagyon izgultam mikor felkeltem. Az volt a fejemben, hogy ma van a nagy nap, a forradalom, amit most mi fogunk „lejátszani”. Vagy nyolcszor átismételtem a szövegemet fejben, és hogy föl legyek készülve a tömegre, a plüssállatoknak adtam elő. Persze így majdnem lekéstem a buszt, de szerencsémre egy kicsit késett, tehát el tudtam menni a forradalom helyszínére. A próbák lezajlása után mindenki visszaindult az osztályterembe. Pár perccel később már a színpadon izzadtunk, szó szerint, mert ezerrel ment a fűtés. Jöttek a gyerekek, az ovisok, az alsósok, a felsősök, a tanárok… Aztán berendezkedtünk, és elkezdődött a himnusz. Próbáltam az izgulásom énekléssel fedni, de hatalmas csomó volt a torkomban. Ám egy kis köhécselés után ki tudtam ereszteni magamból a hangokat. Vége a himnusznak, Gabika elfújt mindent… ÉN jövök. Remegő kézzel a szám elé tettem a mikrofont, és beszéltem. Elmondtam, és mellesleg hiba nélkül! Vivi aki ott Vörösmarty Mihály szerepét kapta, elszavalta a versét, megint Én jöttem, azaz Tita, Ági meg Én.
„Elénekeltük amit megkövetelt a haza!” Végül fellélegezhettem, mert már nem én voltam a soron, de az a kis idő is olyan gyorsan elment, amíg nem én kellett a színpadon álljak…
A műsor lezajlása után kuglófot majszoltunk, hétfőn pedig, minden tanár dicsérgetett minket.
Azért mégis csak jó volt ennyit izgulni! (Galambos Réka 6.)
A március 15-re jó korán elkezdtünk próbálni. Akkoriban még nem igazán tetszett a színdarab, de aztán egész hamar meg kedveltem.(ebben bizonyos mértékig szerepet játszott egy kuglóf is) A szöveg nehézségével nem volt különösebb probléma, általában véve senki nem kapott annál nehezebbet, mint amit a kisujjából teljesít. (itt a szövegre gondolok, a színészkedéssel sokaknak, többek között nekem is volt problémám, nem is kicsi) Szóval a könnyű része volt még a szöveg megtanulása. De aztán már muszáj volt elkezdenünk, igazából is játszani, és ezt még megnehezítette az is, hogy időközben újabb és újabb elemeket tettünk hozzá a műsorhoz. Sőt, mondhatni néha a kívülről legegyszerűbbnek tűnő részeket rontottuk el a legtöbbször. Ezen kívül a mikrofonokkal volt még probléma, ugyanis vagy elment a hangja, vagy épp túl lassan jutott el a gazdájához. Kellett némi idő ahhoz, hogy ne úgy gondoljak erre, mint egy egyszerű színdarabra, hanem lássam a dolog felszíne alatt rejlő csodálatra méltó történetet azokról az emberekről, akik kivívták a szabadságukat, egymagukban. Végül is ideje volt már belegondolni, hogy mennyire hűtlen a valósághoz, az a módszer (jobb híján nevezzük így) ahogy előadjuk a március 15.-ét. A mi „színészkedésünkből” egyáltalán nem jött át az a szenvedély, az a bátorság és az a hősiesség, ami ezt az időszakot jellemzi. Kissé talán elcsépeltnek hangozhat ez, a sok éves satnyulás miatt eltorzítjuk ennek az időszaknak az eseményeit. Szóval összefoglalva mindez, az, hogy előadtuk ezt a színdarabot, és hogy utánunk más is elő fogja adni, és azután megint valaki, mindez nem adja vissza, sőt, valamilyen mértékben, még el is torzítja az igazságot. Minden esetre hasznos felidézni egy ilyen horderejű eseményt.(Bandicz Bálint Barnabás 6.)
