Bandicz Bálint Barnabás: Otthon, egyedül


Ádám a szobájában feküdt, egyedül. Kedvenc elfoglaltságát űzte, tévét nézett, mint a legtöbb fantáziátlan gyerek. Hangok hallatszottak be kintről, Ádám odalopódzott, hallgatózni kezdett.

–Halló, igen itt …HOGY MICSODA?!Értettem azonnal megyünk! -  Mi történhetett?- gondolta Ádám.
Ekkor egy zilált külsejű nő rontott be a szobába. Ádám anyja.
- Sajnálom fiam, tényleg sajnálom, de el kell mennem…
-Hova?- vágta rá Ádám azt a kérdést, amit már fel akart tenni régóta, legalábbis ő nagyon régnek érezte azt az időt, amikor megállt hallgatózni az ajtó előtt.
– A nagynénéd súlyos betegségben szenvedd- Azzal már húzta is a kabátját, és indult volna, amikor hirtelen megállt. Ádám lehet, hogy tévedett, de mintha halvány mosolyt látott volna anyja arcán. Az azt mondta:- Amíg elmegyek, nem tévézhetsz. De most mennem kell. - Azzal már ki is ment, és lépteinek távoli zaja is egy idő után elhalkult.

  • Ez lehetetlen! - gondolta Ádám. -  Mit csináljak akkor, amíg nem jönnekhaza?!

A gyerek kétségbe esve gondolkodni kezdett. Lehuppant az ágyára, és mint minden fantáziátlan gyerek egyedül, unatkozni kezdett. Miközben hevesen sajnálni kezdte magát, pillantása egy üres füzetre, onnan pedig az iskola táskájára vándorolt. Agya mozgásba lendült… iskola+tankönyvek=lecke.Lecke+unalom=elfoglaltság!  Felpattant, felkapta a háti zsákját, és elkezdte írni a leckét.
Később…
Kész volt. Egy átlagos gyerek talán örült volna, ha ilyen hamar megírja a leckéjét, mert hát akkor nincs több dolga. De mint minden fantáziátlan gyerek, Ádámnak pont az volt a baja, hogy túl röviden kész lett a leckével! Mérgesen kiradírozta az egészet, hogy újra kezdje. De hiába, halványan még mindig látszott a megoldás. Ez aztán tényleg nagyon feldühítette! Újra elkezdte radírozni a halvány részeket. Nem sikerült. Megint megpróbálta, erre ki lyukadt a papír.
- Mit képzel ez a papír, hogy kilyukad?!. - Mérgelődött Magában. -Most aztánse házi, se elfoglaltság! Csak unalom van! Persze ezt a hozzáállást minden okosabb gyerek nevetségesnek tartotta volna, de mint azt már említettem, Ádám egy fantáziátlan gyerek volt. Na, szóval Ádám ott ült mérgesen a papírt szidva, és eszébe jutott valami. Hiszen neki van egy játékos doboza!
- Amit évek óta nem használok!- De, hogy miért azt még ma sem tudod!- Dehogynem! Azért, mert túl gyerekesek!- viaskodott magával tovább Ádám. - Akkor dörzsöld tovább a leckéd, hogy még jobban kilyukadjon!- Ha Ádámnak ez a fele egy élő gyerek lett volna, most karba tett kézzel elfordult volna, és makacsul hallgatott volna. Mint amikor egy gyereknek megmondják a szülők, hogy nem vehetnek tűz okáldó sárkányt, mert ilyen állat csak a mesékben létezik.(igen, tényleg) Ilyenkor a gyerek dúlva-, fúlva elmegy lefeküdni. Tulajdon képen ez történt Ádámmal is, csak ő nem az ágyához, hanem a játékos dobozához ment. Kinyitotta. Egy féllábú matróz, egy játék cápa, és egy látszólag jó autó volt benne.(többek között) Elővette az autót, és már épp játszani kezdett volna vele, amikor megállt. Bár még nem kezdett el játszani, de mint minden fantáziátlan gyerek, Ádám is azonnal meg állapította, hogy ez így nem élvezetes. Úgy gondolta, hogy előbb ki kell találnia, hogy hol,és miért versenyezzen, ez az autó. Először is, hol? Nos, nem sokat tudott Texasról, de azt mondták neki, hogy nagyon poros hely, ezt szerette meg benne Ádám. Szóval a helyszín Texas.
- Remek!- gondolta Ádám. Lassan letette az autót a földre. Elkezdte tolni, de az valamiért nem mozdult.
- Mozdulj már!!!- de a kocsi nem mozdult. Felemelte, és hát annak hiányzott egy kereke. Ádám egyszerre nagyon mérges lett, és dühében a falnak dobta a kocsit. Felkelt, és duzzogva bújt az ágyba. Ekkor olyan dolog történt, amire Ádám nem számított. Egy könyves polcon egy szép könyv volt. És most jön a java, Ádámnak tetszett. A borító keltett benne kíváncsiságot, amin egy nyílvesszőt az idegre helyező indián volt.
- Mit csinálhat az az indián? Kit akar lelőni?- Ádám lassan felkelt, odament, és kinyitotta a könyvet. Olvasni kezdett. Eltelt már egy kis idő, amikor ajtónyitás hallatszott. Ádám felkapta a fejét. Nem gondolt volna rá, hogy ennyire sok idő eltelt volna, de mégis, megjöttek a szülei…

Benyitottak.
- Helló Ádám! Na, hogy mulattál?
- Helló, anyu, nagyon jól!- az anya arcán őszinte csodálkozás ült.
-  És képzeld, olyan jót olvastam, hogy észre se vettem, hogy mennyi idő eltelt! Nagyon jó volt!
- Örülök neki!- Azzal kiment. Ádám telefoncsörgést hallott, ezért, mint a villám, odament hallgatózni, pedig egy fantáziátlan gyerek rögtön bekapcsolta volna a tévét.
- Na, hogy sikerült?- hallotta Ádám
- Nagyon jól!
- Tényleg?
- De ez a maga érdeme is, drága nagynéném! Az ötlet, hogy maga beteg, nagyon jó volt!- és Ádám erre elmosolyodott. Nem, mint egy fantáziátlan gyerek.

(Illusztrációk: Nagy Ferenc Adalbert)