Három túra három tanárnő szemével
(avagy Detti néni, Kati néni és Anita néni élménybeszámolója)
1. Az első túra május 19-én volt. Tulajdonképpen abból a célból indultunk útnak, hogy teljesítsünk egy országos szemétszedési felhívást, és megtisztítsuk a sárga jelű turistaút egy szakaszát a véméndi erdőben. 6 gyerek gyűlt össze az iskola előtt délelőtt 9 órakor: Kővári Pali és Zsolti, Bíró Kornél, Szélig Bence, Kerekes Krisztofer és Samai Palcsi. Gondoltuk ketten tudunk is vigyázni a 6 gyerekre. Akkor még nem is sejtettük, hogy ők fognak vigyázni ránk. Szemetet nem sokat találtunk, ezért hamar István kunyhóhoz értünk. Itt tartottunk egy kis ebédszünetet. Ekkor ért minket az első meglepetés. A fiúk pár perc alatt tüzet gyújtottak, majd Zsolti levest kezdett főzni a tűzön. Kornél kinyitotta a túrazsákját, amiből egy négy személyes teríték került elő tányérral, késsel, villával, kanállal, pohárral és sótartóval, no meg sonkával, kolbásszal, zöldségekkel. Bence nyárshoz való botot faragott mindenkinek, amíg Pali és Zsolti fát „szeletelt” a bicskájával. A Kővári fiúk és Kornél elemózsiájából mindenkinek jutott, senkitől sem sajnálták. Még a desszertre is gondoltak: sült almát lehetett enni. Miután megebédeltünk, tovább indultunk a Schmidt – tó felé. Útközben Bence erdei idegenvezetést tartott nekünk, minden érdekes dologra felhívta a figyelmünket. A tónál némileg módosítottuk az eredeti útitervet, és a „rövidebb” utat választottuk. Így megnézhettük a fiúk régi bunkijait, amik sajnos gonosz emberek bunkóságának estek áldozatul. Még így romos állapotban is láthattuk, hogy mennyi munkájuk volt benne, milyen sok időt tölthettek az építkezéssel. Azt azonban nem tudtuk, hogy ez a másik út nem is út, hanem inkább akadálypálya. A hat fiú könnyedén vett minden akadályt: kidőlt fa, patak, derékig érő csalán, áthatolhatatlan bozót, meredek sziklás domboldal. Nekünk azonban a kb. két méter széles patak átugrása gondot jelentett. Tétovázásunkat látva először Bíró Kornél sietett a segítségünkre. Gumicsizmával a patak közepében állva próbálta átkelésünket segíteni. Sajnos nem sok sikerrel, még így sem mertünk elrugaszkodni. Ekkor a többi fiú ágakat és farönköket hozott, és valóságos híd készült, amin Kornél segítségével most már át tudtunk menni. Majd ez a jelenet megismétlődött még ötször, ugyanis ennyiszer keltünk át a patakon.
Hihetetlen jó érzés volt megtapasztalni a fiúk leleményességét, ügyességét és segítőkészségét!
2. Pünkösd hétfőn egy kis csapattal: Szélig Bence, Gálosi Krisztián, Kővári Zsolt és Pali, elindultunk, hogy az egykori Dömörkapu pusztát megtaláljuk. Sajnos a vihar az erdőben ért minket. Ekkor a fiúk, gyakorlott erdőjárók lévén, menedéket kerestek számunkra. Találtak egy kis bodegát, aminek sajnos több helyen is lyukas volt a teteje. Ez nem okozott problémát a fiúknak, a szakadó esőben hordták az ágakat, gallyakat, hogy befedjék a házikót. Teljesen vizesek lettek, de mégis dolgoztak önzetlenül, hogy én, a tanárnőjük ne ázzak meg. Végül dolgunk végezetlenül, amint csendesedett a vihar, haza indultunk.
Sosem felejtem el ezt a kis kirándulást!
3. Június 8-ára a Diákönkormányzat éjszakai túrát hirdetett. Az útvonalat a Kővári fiúk és Szélig Bence tervezték meg és járták végig Detti néni segítségével. Sok szülő és tanár jött el, mert azon az éjjelen éppen nem akadt más dolguk. A gyülekezőhely a Székely kapunál volt. Este 9 órakor indult az első csapat, majd 10 percenként egy- egy. 10 órakor indítottuk Ilike nénivel az utolsó csapatot, a nyolcadikosokat. Majd mi is elindultunk mögöttük. Az útelágazásoknál felnőttek segítették a gyerekek tájékozódását a sötét éjszakában: Kaiserné Rózsika néni, Bíróné Schrempf Szilvi, Bíró Tibor és Till Zsuzsi, Zimmerné Kati néni, Samainé Farkas Zsanett. Így már nyolcan gyalogoltunk tovább a sötét és félelmetes erdőben. Nem tudtuk, hogy hol lesz a következő hely, ahol útbaigazítanak minket. Így váratlanul ért minket a „támadás”, ami a fákról jött. Meg is ijedtünk. Nagyon. De Kővári Zsoltinak ez nem volt elég, előrefutott és újra elrejtőzött, majd megijesztett minket újból. Aztán újból futott, elbújt, megijesztett. Ez így folytatódott egészen István kunyhóig, ahol Falk Erzsi néni és Tóth Gina vártak minket.
Itt pihenőt tartottunk. Zsolti is. Majd folytattuk utunkat az erdei úton, Treforton át, Véméndre. És Zsolti is folytatta az ijesztgetést. Mikor unja meg? – kérdeztük magunktól és egymástól is. Ekkor hatalmas csattanással Zsoltit ledobta magáról az egyik fa, ő pedig magával sodorta a békésen arra sétáló Jancsit. Éjjel 1 órára értünk haza. Fáradtan. De jó élményekkel.
Köszönjük a szülőknek, a fent említetteken kívül Balassa Gábornak, Gászné Évinek, Gász Antalnak, valamint a szebényi polgárőröknek: Fazekas Zoltánnak és Darabánt Balázsnak.
Utóirat: Ezeket a beszámolókat azért írtuk, hogy megtudja ország- világ, vannak olyan fiúk is, akik nem a számítógép és az internet rabjai. Ők olyan értékekkel rendelkeznek, amit becsülni kell, mert a mai fiatalokra sajnos már nem jellemző. Szeretnénk, ha a további évfolyamokon akadnának követőik, hogy mindig legyen, aki érdekes túrát szervez, tüzet gyújt, fát hord, segíti az idősebbeket, és a kisebbeket is a túra során.
