2011.október 5. Őszi túra (Felső))

Lőcser Alexandra (8.osztály): Az üveghutai kirándulás

Lőcser AlexandraKorán indultunk, vagyis hát 9-kor, de ha az emberben az van, hogy hurrá tovább aludhat, akkor 9-re az iskolába érni igen korai.
A lényeg ugyanaz: 9-kor gyülekező volt. Megvártuk, amíg mindenki megérkezik, bár így is voltak hiányzók.
Kaptunk egy kis lelki támaszt a nagy út előtt: egy csokit. Majd a Detti néni megmondta, hogy merre megyünk, meddig megyünk, és hogy ez röpke 10 km.
A libalegelőn mentünk át és az alsósokkal is találkoztunk, utolértük őket. A Detti néni ment elől és előtte pár gyakorlott erdőjáró.  Mentünk, átmentünk az erdőn, a határon. Elmentünk egy hatalmas szakadék mellett, melybe egy gyerek esett bele.
Aztán kicsit összetörve, elfáradva, megtörve egyesek – de volt, akinek ez a Jakab-hegy után meg se kottyant – odaértünk.
Ott már a falunak csak egy templomtorony állít emléket. Detti néni elmesélt egy történetet, az ő nagyszüleiről, akiket a német származásuk miatt ki akartak telepíteni, de végül egymásra találtak.
Aztán páran elmentünk a vadászházhoz, és útközben több fúrásnyomot is láttunk.
Az erdészháznál még egy kút is volt, benne vízzel. A pincéket is megnéztük.  A régi falu utcáján mentünk végig, és csak egy cserép, pár tégla, és az a pince maradt.
Találtunk sok-sok gubacsot. Aztán visszamentünk a toronyhoz, és elindultunk vissza, de lassan mert a Szebényieknek később indult a buszuk, de ez már egy másik történet.
Az erdőben teljesen más volt kirándulni, mint a faluban. Olyan tiszta volt a levegő, hogy mikor hazaértem, köhögtem.  De az az igazság, hogy néha kell egy ilyen kirándulás, visszatérni a természetbe.  Érdekes, hogy mellettünk az erdő, mi meg nem fogjuk fel a jelentőségét.
Üveghuta is csak úgy maradt fent, hogy a természet nem tesz tönkre semmit.

Fotók: Ravasz Dorina (A képek bármelyikére kattintva elindul a diavetítés. Teljes méret F11 billentyű)