Óbányai élmények 2011. negyedik osztály
Gász Fanni: Éjszakai túra |
|
|
Kezdett sötétedni.
Kint a focipályán már tüzet gyújtottak a nagyok. A hűs szélben elkezdtünk futni a tűzhöz. Letelepedtünk a barátaimmal és hallgattuk a nagyok megnyugtató énekét. De ekkor jött egy elég furcsa hang, a tanár bácsi hangja volt, és egy elég ijesztő mondatot mondott: - Gyerekek, most egy elég nehéz feladathoz érkeztünk, felnőttek nélkül kell elindulnotok a sötétben, A banya házánál majd előbújok és mutatom az utat.
A fejemtől a lábamig rázott a hideg. Megkérdezte a tanár bácsi: - Kik menjenek először, a lányok, vagy a fiúk? Én máris mondtam: - A lányok, vagyis mi! A többiek is ezt akarták, hiszen gyorsan túl akartunk lenni rajta.
Mikor már a kapunál álltunk, ránéztem előbb a tanár bácsira, utána az anyukámra és aztán a gyerekekre. Mindenkin láttam, hogy reszket. Még egy utolsó szó, még egy utolsó hang és ó, elmegyünk. És mi van, ha eltévedünk? A Zoli, velünk jöhetett, hogy egyenlő legyen a két csapat. Az Izabel kezét erősen fogtam. Ekkor kimondták a rossz szót:- Indulhattok. (Az írás a képek alatt folytatódik.)
Nekem gyorsan kezdett dobogni a szívem. Ahogy körbe néztem, mindenhol fák voltak és sajnos sötét. A távolból hallottam bagoly hangot, mindenki megrezzent. Már a nyakamon is éreztem a szívem dobogását. Aztán egy madárhangot hallottunk a fák közül, rémisztő volt!
Még csak akkor kezdtünk el jobban félni, amikor a Banya házához értünk. Féltem, hogy ki fog ugrani ezért bevilágítottam. Pont TV-t nézett. Erre a bokor tövéből előugrott a tanár bácsi. Kicsit megnyugodtam, és gyengébben fogtam az Izabel kezét. A tanár bácsi mutatta, hogy merre kell mennünk, aztán már el is tűnt.
Mi kicsit nyugodtabban lépkedtünk. Megint hallottunk hangokat, de már nem ijedtünk meg tőlük annyira. Még egyszer körülnéztem a nagy sötétben, alig láttam valamit, a zseblámpámmal előre világítottam, el ne essek. Végre megláttam a tábortüzet, kicsit lelassult a szívverésem, hiszen láttam a nyolcadikosokat, és tudtam, már nem tévedhetünk el. Olyan jó volt újra látni az anyukámat, a tanár bácsit és a mosolyt a gyerekek arcán!
Minden esetre azért jó volt, de most itthon jobban örülök annak, hogy nem sötétben kell lennem, hanem felkapcsolhatom a villanyt.
