2019. 11. 20. Szülők a tanórákon

A második és hatodik osztály óráival ismerkedhettek meg az érdeklődő szülők ezen a délelöttön. Alsóban Weintraut Zoltánné olvasás óráját, Lengyel Dóra német és Ravasz Márk testnevelés óráját láthatták. A hatodik osztályban történelem órát tartott Galambos Jakabné, nyelvtant Falusi Krisztina és németet Szitás Stang Dóra.

Másodikban volt utoljára nyíltnapunk, és nem is nagyon emlékszünk rá. Eljött az idő, hogy megint legyen egy, mindenkinek a nagy örömére. Törivel kezdtünk, ahol ott volt apa is. Átvettük a mohácsi csatát legalább századjára és utána kezdődöt az a rész, ami India, Kína és Afrika kincseiről szólt. Elmondtuk milyen kincseik voltak, és nekivágtunk az új anyagnak. Valami bérmunkásokról volt szó, de már nem emlékszem annyira. Kicsöngettek, és apának sajnos mennie kellett. Majd nyelvtan jött, amin nagyon ügyesek voltunk, mondta nekünk Dóri néni és Kriszta néni is. Igékről volt még szó, és megúsztuk a csütörtöki témazárót is.(amit persze hétfőn megírtunk) Német volt az utolsó óra, amin ott voltak a szülök is. Dóri néni csak németül beszélt mi pedig körülbelül a nagy részét értetük is. Énekeltünk, tableteztünk, kártyákból kellet kitalálni milyen gyümölcs vagy zöldség és Szerencse kerekeztünk. Egyszóval az összes óra jól sikerült, mert mindegyik tanár megdicsért bennünket. Én jól éreztem magam, ahhoz képest hogy bent voltak a szülők. Noémi 6.osztály

JF4A9441 JF4A9443 JF4A9445 JF4A9448 JF4A9449 JF4A9452 JF4A9454 JF4A9458 JF4A9461 JF4A9463 JF4A9465 JF4A9468 JF4A9476-1 JF4A9481 JF4A9482 JF4A9484 JF4A9487-1 JF4A9492 JF4A9500-1 JF4A9502 JF4A9508-1 JF4A9511 JF4A9524-1 JF4A9530-1 JF4A9531-1 JF4A9535-1 JF4A9537 JF4A9539 JF4A9544-1 JF4A9547-1 JF4A9553 JF4A9554-1 JF4A9563 JF4A9572 JF4A9581-1 JF4A9591 JF4A9602 JF4A9604-1 JF4A9610-1 JF4A9613 JF4A9615 JF4A9619 JF4A9622 JF4A9627 JF4A9633-1 JF4A9637 JF4A9640 JF4A9644-1 JF4A9653 div lightbox jqueryby VisualLightBox.com v6.1