2013. február 14. Báránynézőben (Réger Henriett írása, Kerestély Boglárka rajzaival)
Csütörtökön elmentünk Bogiékhoz. Az ég szürkés volt mikor elindultunk, az is maradt mindvégig. Útközben Lórinak a távcsöve leesett, eltörött. Elkezdett sírni, mert a nagypapájától kapta. Megvigasztaltuk és mentünk tovább. A lányok: Vivi, Vani, Réka és én katonást játszottunk. - Bal, bal, bal jobb bal! – mondogattuk, egyfolytában míg oda nem értünk. A házuk előtt kettővel ki is néztek, mi ez a zaj, még a kutyákat is felzargattuk.
Boginál finom süti várt már minket és egy felfrissítő málna (ami nagyon jól jött). Mindenki jól lakott, csak Barnabás nem, ő még evett volna legalább négyet. Kiindultunk az udvarra. Megláttuk Pötyit, a kutyát. Megmutatta, merre kell menni. Ahogy megláttuk a bárányokat (kettő volt), azt hajtogattuk: - Jaj de édesek, megzabálnám őket.
Piroska néni (a Bogi anyukája) kihozta az egyiket. Boginak átadta, lefotózta a tanár bácsi és utána megsimogattuk. Visszarakták az anyuka mellé. Bogi megmutatta a tengeri malacát és a nyulakat meg még az öregebb bárányokat. Lementünk a vadasparkot megnézni, hogy van-e állat ott, de nem volt. Vissza a dombnak nekimentünk és úgy jöttünk, mint aki a zengőt mászta volna meg. Az udvarra visszamentünk, Dénes bácsi harcolt Lajossal, a kakassal. Nagyon úgy látszott, hogy meg akarja csípni a hegyes csőrével.
Kész voltunk a nézegetéssel, tíz perc alatt visszaértünk a suliba. Az egész osztály katonásat játszott. Ez volt a legviccesebb kirándulás a hónapban.
