2012. 09. 13. Látogatás az Emlékparkban Sátorhelyen

(fotók: Kati néni)

Szeptember 13-án Sátorhelyre kirándultunk. Aggódtunk a zuhogó eső miatt, de azt mondták mehetünk! Délután 3-kor indultunk. Még mindig esett, néhány fiú igazi túrafelszereléssel jött. Vidáman indultunk útnak. A sátorhelyi emlékparkba mentünk, ahol a mohácsi csatáról meséltek nekünk. A bemutató első része az épületben volt. Majd a nyolcadikos fiúk lovagnak, a lányok Kanizsai Dorottya ruhájába öltöztek. Kati néni mindenkit lefényképezett. Ezután az emlékparkban sétáltunk, ahol a régészek tömegsírokat találtak. A végére mindenki átfagyott, rohantunk befelé. Megnéztük az ajándékboltot és forró csokit ittunk az italautomatából. A fiúk nyilaztak és mire megszáradtunk indultunk haza. Átfagytunk és elfáradtunk, mégis örömmel emlékezünk majd erre a kirándulásra.
( Baumgärtner Margaréta 6. osztály)

A busz elindult, habár az idő viharos volt, a kirándulás jónak ígérkezett. A mohácsi történelmi emlékhelyre igyekeztünk a csoporttal. Amikor megérkeztünk egy hatalmas kapu előtt találtuk magunkat, ami 14000 darabból állt, az elesett magyar katonák emlékére. A múzeum épületében megcsodáltuk a korhű jelmezeket, kipróbálhattuk magunkat török és magyar katonaként. Megnézhettünk régészeti ásatások során feltárt fegyvereket, páncélsodronyokat, sisakokat, tőröket. Mindezt úgy, hogy egy olyan helységben voltunk, ami egy barlangra emlékeztetett. Az új interaktív kiállítás részeként megtekinthettük, hogy mi is történt valójában. Ezt követően kimentünk az emlékhely egy másik részére, ami a szabad ég alatt volt, s sajnos az eső még mindig kitartóan esett. Nem mintha ez el tudta volna venni a kedvünket. Itt az akkori korban viseletes ruhákba bújhattunk, s megfoghattuk a török és magyar fegyverek másolatait. Majd megnézhettük, hogy hol is történhetett a csata, aminek egyes szereplőit kopjafákkal illusztrálták. Nagyon érdekes volt, mind az interaktív, mind a szabadtéri kiállítás. Máskor is el szeretnék jönni. (Nagy Ferenc 8. o.)

A hely ahova mentünk, már akkor furcsa hangulatot árasztott magából, amikor leszálltunk a buszról. A fekete kapu gyönyörű volt. Bementünk a terembe, onnan pedig le egy lépcsőn. A történelem megelevenedett. A félhomályba borult terem a kivilágított leletekkel lélegzetelállító volt.  Amin nekem megakadt a szemem, az az Xbox 360 Kinect volt. (Gyengébbek kedvéért: mozgásérzékelő) Szerintem nem volt élethű, mert én még nem láttam emberi lábat átcsúszni a saját vállán. Aztán a grafika! Hát nem volt egy CryEngine 3…
Az emlékpark azonban megint csak szép volt. Elképesztő, hogy néhány kifaragott farönkkel el tudják mesélni azt, ami a történelemkönyvben minimum 5 oldal. Az eső csak fokozott az összképen. A végén mindenki kedve szerint vásárolgathatott, kipróbálhattuk milyen is íjjal lőni.  Nekem van saját íjam, ezért elborzadtam azon, hogy egyesek hogyan fogják azt a szerencsétlen fegyvert! A hazafelé út csupa móka volt. (Szélig Dominik 7. o.)

A mohácsi csatának a színhelyére épített múzeumban voltunk. Először megnéztünk kettő történelmi filmet, hogy hogyan is lehetett a  csata. A törökök nemcsak többen voltak, de jobb fegyverük is volt. Utána felmentünk a kupolás üveg épületbe, ahol képek voltak arról, amikor kiásták a tömegsírokat. Majd a kopjafákhoz mentünk. Imádkoztunk is egyet a sok elhunyt magyar tiszteletére. Visszamentünk az épületbe, aki akart íjazott, de többen az Xboxért voltak oda. Én nyilaztam, a török íj pontosabb és erősebb. Ez a kis kirándulás felelevenítette, hogy hogyan is veszítettünk. (Mohácsi Benjámin 6. osztály.)

Ketten a nehézpáncél szorításában: 10 perc viselés után rettentően fájt a vállam, mert a mellvért kb. 6 kg volt. Rám kicsi volt. A sisak nagyon nagy volt a fejemre és amerre a sisak dőlt, arra dőlt a fejem is. A sisak 4 kg lehetett és gyönyörű formája, és csillogása volt. (Bíró Kornél 8. o.)

Amikor felhúztam a sodronyinget, olyan volt, mintha nyúznák a bőrömet. A vért nem éppen az én méretem volt, nem tudtam becsatolni. A fejemre tettem a sisakot, majdnem olyan nehéz volt, mint a vért. Utána a kezembe vettem a puskát és a Kati néni felé tartottam, mintha az ellenségem lenne.  (Kővári Zsolt 8. o.)

Kamilla is beöltözött: "Én igen érdekesen éreztem magam, persze jó értelemben. Pördültem, fordultam abban a szoknyában Karolin kérésére. El is szédültem tőle. Miután kész lettek a képek, indultam levenni a ruhát. Volt fejdíszem is, ami fel volt kötve a fejemre. Miután mindent levettem, arra gondoltam, ezek a régi nők hogy bírtak ilyenekbe járni. Mindenesetre élveztem a dolgot, de azért nem járnék ilyen ruhába minden nap." (Csabrák Kamilla 8. o.)