2017. 09. 21. Régi mesterségek nyomában - Látogatás Szélig István bácsinál német népismereten

Elmentünk Ági néni apukájához népismeret órán, mert a foglalkozásokról tanulunk és Ági néni apukája egy régi foglalkozást űz, a kőfaragót. Az István bácsi apukája ács volt és mutatott nekünk ács szerszámokat is. Az Attila és a Blanka fát is reszeltek. Utána az István bácsi egy kőasztalba belefúrt géppel egy o betűt. Az a gép elég hangosan szólt, be kellett fognom a füleimet. Azután mutatott egy csapot, ami köré egy lova faragott Jázmin kérésére. Valamint a házuk kettő oszlopon áll és azokat ő faragta. Az egyik oszlop a szőlősgazdáról szólt. A másiknak nem volt története, mert az csak egy oszlop volt érdekes mintákkal. Igazából a szerszámok nem érdekeltek.  De amikor kimentünk, az oszlopók kicsit jobban foglalkoztattak engem. Az udvarba volt egy kutya, akit Brúnónak hívtak. Amilyen nagy kutya volt olyan aranyosan nézett minket. Nagyon imádtam. De utána elmentünk egy másik házba, ahol a többiek felmentek a padlásra, de mi a Ramival nem mentünk fel. Amikor a többiek lejöttek visszamentünk az iskolába, de előtte megköszöntük a vendéglátást. (Samai Kata 6.)

Délelőtt elmentünk az Ági nénivel és a Dénes bácsival az Ági néni apukájához. Ő egy kőfaragó, és az Ági néni nagypapája egy ács volt. Bementünk az ácsnak a műhelyébe, és István bácsi mutatott egy pár szerszámot. Nem nagyon emlékszem a nevükre, csak a pillanatszorítóra. Mert én lány vagyok nem nagyon érdekeltek ezek a dolgok, de nagyon édes volt a kutya, a Bruno, akin sikerült elsírnom magamat, mert jött volna hozzánk játszani és elzavarta az Ági néni, és olyan szomorú szemekkel nézet ránk… De még a kecskék is nagyon cukik voltak, mert átugrották a kaput, és néztek minket! És utána jött a legrosszabb; a padlás. Mindenki felmászott a Ramin és a Katán kívül, szóval úgy gondoltam, hogy én is felmegyek. Rossz döntés volt. Tele volt minden pókhálóval, szóval már akkor kiakadtam, mert rühelem a pókokat. Utána egy páran beljebb mentünk, és volt egy horroros rész. Egy ablak volt, amin sütött át a nap, és nem volt ott semmi csak egy piros doboz, kettő régi tányér és képek régi festményekről. Aztán, le kellet másznunk. Na, hát az volt a legrosszabb. Nem tudtam hová tenni a lábamat, és ráadásul az Ádi, aki előttem ment le, azt mondta, hogy egy pók van a hátamon. Amilyen hiszékeny vagyok elhittem, és mire leértem megszédültem a félelemtől, és bekönnyeztem. Érdekes volt ez az óra (leginkább a kecskéktől és a Bruno miatt) és remélem, hogy lesz még ilyen.  (Orsós Dorina)                                                            

tutorial lightbox jqueryby VisualLightBox.com v6.1